Dr. Finkey Ferenc jogakadémiai tanár 1910-ben a „Csavargás, koldulás és iszákosság
törvényhozási szabályozásához” című írásában hívta fel a figyelmet arra, hogy „a csavargás
és a koldulás közmondásszerűleg s a mindennapi tapasztalat szerint is melegágya, előkészítő
iskolája a kriminalitásnak.”
A mi csavargónk természetesen csak kevéssé indult meg a kriminalitás lejtőjén, viszont tény,
hogy a gazdái tudta nélkül lógott meg otthonról és indult járőrözni Zuglóba. A járművek
között csatangoló kistermetű járőr kollégára a szintén szolgálatot teljesítő Zuglói
Önkormányzati Rendészet állatbarát közterületfelügyelői figyeltek fel, akik a gyortappancsú
szökevényt nem kevés izzadság árán, jutalomfalattal édesgetve tudták csak simogatási távon
belülre hívni, majd a járőrautóba biztonságba helyezni.
Egy speciális állatmentő segítségével kiolvasásra került a kutyus azonosító chipje, aminek
alapján hazaszállításra került a szökevény. Váratlan látogatásunk a gazdinak is meglepetés
volt, mivel a kalandvágyó kedvenc, észrevételen surrant ki a kertkapu záródása előtt. Az
autónk hátsó ülésén boci szemekkel várakozó kutya és a gazdi boldogsága azonban
mindenkinek mosolyt csalt az arcára.