„Felkapja a vizet” szólásunk kapcsán hagyományosan az idegeskedés jut eszünkbe. Egyesek
szerint azonban ez a mondás még az ipari forradalom derekában jött létre a gőzvontatásos
időkben. Ugyan is, ha a mester indulatosan, „fakezűen” bánt a gőzszabályozóval, akkor
vízrántás következtében a mozdony felkapta a vizet és a kerekek is megkapartak, ami
maradandó károsodást, úgynevezett „vízütést” eredményezett a mozdonygépezetben.
A Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft. és a Zuglói Önkormányzati Rendészet munkatársai
viszont közel sem bánnak fakezűen a mesterségükkel, ugyanis most, hogy újra nyakunkba
zuhant a kánikula és hőségriadót rendelt el az országos tisztifőorvos, ajándék ivóvízzel és
hűsítő berendezéssel segítették a Zugló közterein áthaladó járókelőket.
Bár hűvöset csinálni mi sem tudunk, azért bízunk benne, hogy ez az apró gesztus is segítség
tud lenni az extrém meleggel küzdőknek.
Vigyázzunk egymásra, vigyázzanak magukra és kérjük, hogy tartsák be a hőségriadó idején
ajánlottakat!