Hétfő este rendészeink, akik szokásos járőr körútjukat járták, nagy füstre figyeltek fel, mely a 13. és 14. kerület határán fekvő Tatai út felől szállt Zugló belseje felé.
Odasiettek, és a helyszínen látták, hogy egy lakóház ég, valamint a szárazság miatt a ház körüli füves részre és fákra is kezd átterjedni a tűz. Ekkor még csak a 13. kerületi tűzoltóság egyetlen egysége végezte az oltást, ezért örömmel vették kollégáink felajánlását, hogy segítenek, amiben tudnak. Feladatuk az avar és a fák újragyulladásának megakadályozása volt.
Rendészeink közül többen tagjai a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, így jelenlétük valódi szakmai segítség volt.
Hamarosan újabb tűzoltó egységek érkeztek, többek között a Zuglói Önkéntes Tűzoltók is. Rajtuk kívül még több szervezet, polgárőrség, a MÁV munkatársai is részt vettek a hatalmas tűz megfékezésében, melyet a szárazság és a vízhiány is nehezített.
Közös erővel, több szervezet képviselőinek összefogásával sikerült néhány óra alatt végleg eloltani a tüzet, melyben emberi élet szerencsére nem volt veszélyben.
Az oltást vezető tűzoltótiszt megköszönte kollégáink segítségét.